Marketing és e-kereskedelmi szakember, jelentős tapasztalattal a nemzetközi terjeszkedésben a V4-es országok területén.
Mottója: „Semmi sem lehetetlen, csak kevés róla az információd.”
József a prágai közgazdasági főiskola befejezése után a németországi Lidl központjában kezdte meg pályafutását, ahol megízlelte a nemzetközi terjeszkedés izgalmas kihívását. Az itt megszerzett gyakorlati kihívásokból merítve sikeresen ledoktorált Csehországban, ugyanebben a tematikában. Többévnyi multinacionális tapasztalatát az inSPORTline Hungary Kft. megalapításában kamatoztatta, amely mára egy nettó 1,5 milliárd forintos árbevételű sportszerkereskedővé vált. Napi munkájával aktívan részt vállal az inSPORTline márka nemzetközi építésében, vesszőparipája a vállalkozása által kínált szolgáltatások minőségének javítása.
A terjeszkedés iránti vágya a Csomagplusz nemzetközi keresztmarketing ügynökség piacnyitásával bővült, ahol társtulajdonosként még részletesebb áttekintéshez jutott a közép-európai ecommerce piacról és benne rejlő lehetőségekről. Mivel a Csomagplusz működteti a cseh, szlovák és magyar piac vezető affiliate alapú kuponaggregátor oldalát, így a nemzetközi terjeszkedés más, kicsit inkább rejtett oldala nyílt meg előtte. A cég partneri hálózata révén kapcsolatban áll Közép-Európa szinte minden fontosabb webáruházával és kereskedőjével. Szolgáltatásai nagymértékben segítik a külföldi terjeszkedés kezdeti nehézségeit.
József az ECommerce Hungary tagja, kétgyermekes családapa, valamint büszke felvidéki magyar.
József által vezetett e-kereskedelmi vállalkozások:
inSPORTLine - sportszer webáruház
Csomagplusz - keresztmarketing ügynökség
Kuplio - kedvezmény és kuponaggregátor weboldal